positive creep

és akkor a renátában tudatosult, hogy május harmadikán kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. tudta, hogy jön, lépked a nagynagy lábaival... de... ez azért mégiscsak túlzás, hölgyeim.

süt a nap, szaglik a föld, pulcsiban ömlenek a fiatalok a gödörhöz.

én pedig igába hajtom a fejem. kitartás. minden jobb lesz. mindenhova moslygós napocskákat fogok rajzolni.

mondjuk az amerikai szépségben is megmondja a csávó; a gyorséttermi munka az, ami a legkevesebb felelősséggel jár. van benne valami. és mit nem akarok én? többek között felelősséget vállalni. NYERT!

autista vagyok

csókolom.

a következő héten elkezdem a pénzcsinálást. aztán, ha meg lesz csinálva a pénz elmegyek albérletbe.
most a palacsintatestűt és családját boldogítom pátyon. minden nap erdőben sétálok. este nem jó. de én legalább túrázok nap, mint nap.
izmos lesz a lábom.

ezenkívül rohadt jót rajzoltam tegnap, de ez most titok. nem tudom megmutatni.

valakinek nagyon pacsuli arcszesz szaga van ebben a teremben.

elég jó képeket csináltam a bencéék együtteséről. megmutassam? az a nevük, hogy In Haze. Hallgassátok meg, mert jó: http://myspace.com/nhzband



:D

undorító, büdösen gennyedző féregnyúlvány darabka vagyok

elegem van a girnyó, alattomos emberekből...
és miért pont én, ÉN, ÉN??? Miért nekem kell függnem tőlük? Nem is kicsit...?
azt hiszem a Bence mondta, hogy az ember már túl van tenyésztve. igaza van. most már elég. állj. ne szaporodjunk tovább. vagy ha szaporodunk fejezzük abba egymás oktatását és nevelését. szülessünk meg, tanuljunk meg járni, aztán, mint a lovak, legyünk magunkra hagyva, szaladgáljunk a világban, legeljünk füvet és ne nyúlkáljunk bele más aurájába fölöslegesen. csak amennyire feltétlen szükséges.

én mondom nektek, elég volt.

amúgy most mi lesz?

munkába állok, napi nyolc órában mosolygok az általam gyűlölt emberi faj különböző képviselőire, aztán meghánytatom magam egy fa mögött.
pár hónapig ez lesz a program. gyúrnom kell az őszintétlen mosolyra, különben le kell ugranom egy hídról, illetve választhatom a blaha lujza téri aluljáró nyújtotta kényelmet.

szóval mostanában napi két-három órás kihagyásokkal ugyan, de utálok élni. JÓ, MI?

család

kaptam a bencétől egy pixies-es felvarrót. felvarrtam az egyik rövid, farmergatyám farzsebére. FAR!
én a múltkor egy country rockos felvarrót ajándékoztam neki, ő a húgával fölvarratta a farmerdzsekijére.

mindenki menő

vomit

renáta még mindig kiadó szobát keres, erősen. áprilisig mindenképp össze fog hozni valamit, olyan nincs, hogy nem.
erős vagyok és kiegyensúlyozott. reményeim romjaira még mindig föl lehet építeni valami nyállal összeragasztott madárfészket, ezt mindenki tudja.
a kelleténél nagyobb káosz van a fejemben, de hónapok kérdése és rend lesz, ígérem. addig is, sajnálom, ha néhol érthetetlen vagyok és csapongok ide-oda. akárhányszor megkérdezi valaki, hogy 'hova adtam be', valami gyomorsav-féle megindul felfelé a testemben és a torkom környékén megáll, hogy aztán ott izgassa az idegeket. hányás.
NEM ADTAM BE SEHOVA, MERT NEM AKAROM AZT CSINÁLNI, AMIT MINDENKI MÁS.
ez nem így van, csak megpróbálok botrányt kelteni, hátha elkezd valaki baszogatni, mint a régi, szép időkben, emlékeztek?
maradjunk annyiban, hogy semmi kedvem a felsőoktatás gyönyöreiben részesülni, épp eleget hallottam nyávogni az egyetemistákat, meg fősulisokat. nincs kedvem egy interaktív vágóhíd programjaira bejárni nap, mint nap. akkor inkább rakosgatok téglákat valami építkezésen és nézem a csajokat. mókás egy egyén vagyok, meg kell hagyni...

nézzétek meg a tanulmányomat a repülő galambokról:




És hallgassátok meg újonnan felfedezett zenekaromat. Fleet Foxes.

BREAKING NEWS!

vérszem-gyanús

kiderült a mai program: a timivel elmegyünk fotókat csinálni a világról.
apropó, világ! tegnap nagy kedvvel indultam neki a városnak, délután, a napsütésben, mentem találkozni egy kedves iskolatársammal, a nagy marcival. ő az, aki mindenfelé stoppolgatott már és vannak ismerősei itt is, ott is. szóval mondott egy helyet az olasz-francia határnál, ahova el akar stoppoltatni minket áprilisban. homokos tengerpart.
nem tudom. félek, hogy, ha most elmennék, úgy, hogy ingyen utaztam olaszországig, vérszemet kapnék és meg sem állnék.... nemtom meddig. az ott dőlne el.

fenébe.

énis énis!

képek, amik most

képrejtvény. a kérdés: mitől képrejtvény?


hosszú hétvége, szobában töltött órák száma: 5 (lesz ez még így se)

hosszú hétvége, szobában töltött órák száma: 27 (+ 1 rebi)


a renáta tulajdonát képező kockás, kisalakú füzet egybizonyos(!) lapja

egyedül teázni

(modern life is rubbish)


ez a vízforraló dolog nem éppen a legjobb módszer teakészítéshez, pajtásaim.
megmondom én nektek, miért nem jó: VÍZKÖVESEDIK!
aztán kiöntöd nagy naivan a vizet, rá a filterre, hogy dejó lesz, nemsokára pikwik zöld teát fogok inni (natúrt), forrón, de látod ám, hogy a forralt vízben kis, fehér vízkődarabok lebegnek csendben.
ennek a fele sem tréfa, gondolod, és kis kajacsomókat öklendezve bár, de megiszod a pikwiket. a vízforraló példájából láthatjuk, hogy az élet egy szar.
ki-ki nagyobb tragédiákból vonja le a végkövetkeztetést, de én úgy gondoltam, egyedi leszek és egy apró, de annál idegesítőbb momentumát veszem a nagy, kakaszagú életnek, hogy bebizonyosodjon, hogy az állaga is olyan, mint a szaga.
remélem mindenkit meggyőztem, további szép vasárnapot.

mikor eszembe jut, hogy vasárnap van, kedvem támad cukrászdába menni. islerek! dobostorták! forrócsoki! aprósütemény!
mennyei manna!