Írtam régebben egyet s mást, amit jól el is felejtettem publikálni. Rohadt, rohadt a gépen, pont összeértek az ízek mára. Akárcsak egy jó kovászos uborkánál (!!!!). Kéne enni olyat is. Nos, nézzük, nézzük:
Kedves Emberek,
Itt ülök és meleg van. Sok a bogár odakünn és én ezt nem szeretem. A meleg és a bogarak kéz a kézben járnak, ez régi szokás. A legundorítóbb lények nyáron: böglyök, kullancsok, szúnyogok és minden, ami emberen mászik, illetve vért szív. Ami még undorít és egyszerűen fúj, az a bőrbetegség. A múltkor a buszon ült előttem egy csávó, akinek rohadt a tarkója. Ekcéma-szerű piros lepedék fedte, látszott, hogy eléggé viszkethet neki folyamatosan, de ő egyszer sem vakarta meg az út alatt (röpke 20 perc pátyról a moszkva tér), mert azt én észrevettem volna és végső elkeseredésemben odahánytam volna abban a szent pillanatban. Lassított felvételben láttam volna, ahogy a bőrhám a körme alá kerül, illtve szerteszóródik az univerzum egyéb pontjaiba. Tényleg úgy éreztem, hogy ettől az emléktől soha többet nem szabadulok és ahányszor ételt raknak majd elém, rémülten rohanok el, kezemet szorosan a számra szorítva, hevesen öklendezve.
Hát, így vagyok én a földi paradicsommal. Vannak még bélkifordító anekdotáim, csak azokat majd később idézem föl inkább, mára ennyi elég volt. A bence megpróbál mákteát csinálni, lehet, hogy az eredmény legalább annyira undorító lesz, mint az ekcémás pasi, vagy a dolgok, amik a fülünkből jönnek ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése