Lehet, hogy le sem tudom írni, hiszen az egész álmot áthatotta valami tömény félelem. Nem tudtam mitől félek, csak éreztem, hogy valami jön és én attól a valamitől rettegek.
Álmomban reméltem, hogy ez csak álom, de az a furcsa, hogy NEM TUDTAM, hogy ez tényleg álom, nekem a valóság volt és kétségbe voltam esve.
A Bencével fölkeltünk nálam, a lakás persze tök máshogy nézett ki, a Bence nekiállt msnezni valami csajjal, én persze kétségbe voltam esve, hiszen láttam miket ír neki. Ezt azért írom le, mert az egész álmot végigkísérte ez a tudat és egész álmomban a levelet fogalmaztam, amit majd a csajnak írok.
Aztán elindultunk a Bencével valahova, nálam volt egy rakás hátizsák meg szatyor, de a Bence csak a basszusgitárját hozta. Egy gyárudvar szerűségen haladtunk át, a fények okkersárgák voltak és jobbra észrevettünk egy lebegő, tojás alakú fémtárgyat. Kb. embernagyságú volt és nem sokkal a föld felett lebegett. Egyszer csak szétnyílt a felsőrésze és két kaleidoszkóp szerű tárgy jelent meg. Forogtak összevissza és ekkor gyorsan átalakult az egész tojás egy robottá, ami összevissza futkározott. Látszott hogy cél nélkül teszi, amit tesz, ráadásul ekkor már ketten voltak. Én ennél a pontnál visítva rohantam el, a Bence meg nem értette mit vagyok úgy oda. Találkoztunk egy rendőrrel, akinek mondtuk, hogy mi van, miért vagyok kiborulva, de nem nagyon érdekelte, még mondta is, hogy annyi minden hülyeség történik, hogy ezzel most nem tud foglalkozni. Ezután bementünk egy régi kórház, vagy iskola szerű helyre, nagyon le volt pukkanva. Mindenhol azok a hülye zöldes neonok égtek, amitől alapjáraton meg tudnám ölni magam. Bementünk egy szobába, ahol egy rozoga, fémkeretes ágy volt, fehér ágyneművel. Volt ezenkívül egy szekrény a szobában, meg egy éjjeliszekrény-szerű. Nagy ablakok voltak rácsokkal, a belmagasság is nagy volt, meg a szoba is nagynak tűnt a gyér berendezéssel. Lefeküdtünk aludni és valami nagyon furcsa hangra keltünk... Nem is hang volt, hanem robaj, vagy nem is tudom. Mindenféle ricsaj, összevissza, koordinálatlanul és olyan volt mintha hömpölyögne a folyosón a szobánk felé. Én rettenetesen féltem, plusz borzasztóan éreztem magam fizikailag. Szédültem, hányingerem volt, lüktetett az agyam. Belenéztem a tükörbe, mert éreztem, hogy a szemem tiszta csipa,szinte már fáj. A tükörben azt láttam, hogy az egész arcom nagy darabokban hámlik, a szemem olyan véreres, fátylas, mint mikor kötőhártya gyulladása van embernek, és a szemgolyóim ketté állnak. Nem tudtam egyenesen nézni. Az egész szobában olyan érzésem volt az egyre közeledő valamitől, mintha egy forgószélben lennék. Az utolsó momentum az volt, hogy az asztalon heverő mobilok maguktól elkezdtek villogni és borzasztó hangosan krettyegtek, mint mikor bezavarja a tévét a hullám, de tényleg olyan hangos volt, mintha ötven kurvanagy hangszóróból szólna.
Úristen milyen jó volt fölkelni....Jézusom.
Amúgy azt hiszem a tanulság az, hogy nem szabad Boards of Canadát hallgatni alváshoz. Semmilyen szín alatt ne próbáljátok ki!
Tegnap még elalvás előtt megnéztem az Elefánt embert, lehet, hogy az sem tett jót az idegeimnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése