Hogy mi van?

Jogos a kérdés.

Borzasztót álmodtam ma. Pisztolyt fogtak a fejemhez, egész testemben remegtem. Biztos előjött az előző napi beszélgetés, amit arról folytattunk, hogy ki mit reagálna, ha pisztolyt fognának rá. Az én testnedveim valószínűleg visszavonhatatlanul távoznának különböző nyílásaimon keresztül.

Gondoljon mindenki, amire szeretne.

Találtatok már pénzt?

Én igen. Egyszer-kétszer. A max 2000 forint volt, de tegnap pozitív irányba módosult a szerencsém. Lépkedtem az utcán, békésen, aránylag jókedvűen, erre mit látok? Hát nem ott hever egy tízezres? Hmm. Visítoztam. A következő mondatot ismételgettem, elakadó lélegzettel: "ezt nem hiszem el."

Hoppá.

Abban a pillanatban éreztem, hogy a pénz boldogít. Hogy most mit érzek? Mosolyognom kell, de az extázis már elmúlt.

Lehet, hogy szerencsés ember lennék? Ezen még töprengek egy kicsit.

A Bencének meg szereztem Songokus kulcstartót! Irány az öröm rögös útja, meg sem állunk hazáig.

Kaptam most egy rakás zenét, azokat hallgatom. Nem vagyok hajlandó karib tenger kalózait nézni, botrányos a szinkron. Várom a percet, mikor minden film feliratosan fog menni a tévében. Lehet, hogy nem élem meg, de az unokáim már boldogan fognak felnőni, egy szarszinkron-mentes világban (azért a ponyvaregény csak szinkronosan jó... és woody allen is.)

Ő egy uráli bagoly. Szeret vadászni, én pedig őt szeretem, mert megsimogatja a lelkemet.