Tegnap voltunk páran a Vörösmarty téren karácsonyi vásáron. Én húztam a szám, de nem volt vészes. A végére nem éreztem a lábujjaimat és mindennél jobban vágytam egy kürtőskaláccsal egybekötött forralt borra, de természetesen ezen portékák ára csillagászati volt.
Kiszúrtunk az Andrissal egy ázsiai arcot, aki egy papírtálcán egyensúlyozott egy gigantikus, csillogó kolbászt, amely mellett mustár volt látható (még messziről is). Mondtam,hogy hát ez nem az ő gyomrának való. Andris oda akart menni szólni neki, hogy szerinte ne egye meg, mert nem lesz jó, adja inkább neki, mert neki jó lesz.
Aztán egy idős férfin nevettem, aki PONY feliratú sapkát viselt. Aztán csorgattuk a nyálunkat a sütiknél. Hmm mmm.
Pedig nem is szeretem az édeset, de mostanában valahogy mégis. A Lehelnél a múltkor benyomtam két nutellás kenyeret, kakaóval.
Boldogság hormont termel, biztos azért.
Szombaton költözöm a Kittihez a nyolcba. Eléggé várom. Szeretem a változásokat. Főleg ebben az időszakban. El akarok menni Budakeszi és Páty környékéről, minél hamarabb. Kínoznak az emlékek.
A ruhaboltos meló király. Kár, hogy nem állandó. Meg tudnám szokni, hogy állok a raktárban és különböző fogasokra rakosgatom a különböző termékeket, aztán fölcsipogózom őket. Ma egész nap a csapd le csacsin nevetgéltem magamban.
-Majd az az édes kis tripliszed,az főz neked!
-.... az a te bajod... hogy sokat voltál vidéken...... nem fejlődött ki az agyad...
:D
1 megjegyzés:
vagy a boldogsag is hormon:)
Megjegyzés küldése